Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ön-ismeret-ünk

2015.10.02

Sokat beszéltünk, együtt gondolkodtunk és szituációs gyakorlatokat is végeztünk, azaz játszottunk már az önismeret fényében. Ahhoz, hogy ez valóban számotokra is beépíthető és napi gyakorlatba ültethető legyen elengedhetetlenül szükséges megértenünk z ellenpólusokat, azok összetartozását és egyesíteni magunkban a spirituális tanultakat, ami szerencsés esetben oda vezet, hogy rájövünk lehetetlenség megtartani az egyik pólust és a másikat eltörölni az életünkből, a föld színéről.

A mindennapi tevékenységünk (az emberek tevékenysége) mégis legtöbbször erre a lehetetlenségre irányul: egészséget (mindent) akarunk, s harcolnak a dolgok ellen, többek között a betegség ellen, meg akarjuk őrizni a békét és kiirtani a háborút, élni akarnak, s le akarjuk győzni a halált. Megdöbbentő, hogy néhány ezer évnyi eredménytelen fáradozás után is mily kevéssé kételkednek az emberek (emberiség) koncepciójuk ezen irányú helyességében. Ha megpróbáljuk egyoldalúan táplálni az egyik pólust, láthatatlanul, ám arányosan együtt nő vele az ellen-pólus is. Látszatra először az ellenpólus gyengül a végeredmény mégis az előbb említett esett lesz, kivétel nélkül (hosszútávon!) Az orvostudomány jó példa erre: egyre többet tett az egészségért, s ugyanilyen mértékben terjedt a betegség is.

Ha új szemszögből kívánjuk ezt a problémát megközelíteni, meg kell tanulnunk polárisan látni. Meg kell tanulnunk, hogy szemléletünkben minden esetben helyet kapjon az ellenpólus is. Mivel ami fent az lent, már tudjuk nem kivétel az önismereti aspektus és az értékrendjeink ellenpólusa sem. Belső látásunknak oszcillálnia kell ahhoz, hogy egyoldalúságunkból a be-látásokhoz jussunk. Bár a nyelvvel igazán nem könnyű ezt a poláris világlátást kifejezni, a bölcsesség irodalmában ősidők óta vannak olyan szövegek, melyek ezen alapvető törvényszerűségeknek érvényes nyelvi formát teremtettek.

A rövidségében s pontosságában egyedülálló Lao-Ce a Tao te Kingben így fogalmaz:

 

„az ég alattiban mindenki tudja,

hogy szép a szép,

és ezzel megvan már a rút is

mindenki tudja, hogy jó a jó,

és ezzel megvan már a rossz is, mert

Lét és Nemlét egymást teremtik

nehéz könnyű egymást beteljesítik

hosszú rövid egymást valóra váltják

kiméri egymást mélység és magasság

énekszó dallam egymásba csendül,

elöl és hátul egymás után lendül,

így hát a szentek elmélkedéseinek

tárgya a nem cselekvés

szavak nélkül tanítanak

Fölkél, a tízezer dolog nem hagyják cserben őket

szülnek nem birtokolnak,

munkálkodnak, de úgy , mint aki maga nem is létezik

cselekszenek, de aztán tovább ott nem maradnak

s épp mert ott tovább nem maradnak

el sem hagyatnak”

 

(Karátson Gábor fordítása)

 

 

ANALÓGIÁK

 

Jang                             Jin

férfi                              női

bal agyfélteke       jobb agyfélteke

tűz                               víz

nappal                      éjszaka

ébrenlét                       alvás

élet                              halál

jó                                rossz

tudatos                      tudattalan

intellektus                 érzés

racionális                irracionális

 

 

Mi a baj az én-nel ami ezen polarítás szemlélete, alkalmazása nélkül minden esetben csupán az egoról szól, ha tudatában vagy, ha nem ennek

Ha azt mondod: „én”, ezen identifikációk egész sorát érted: „Nő vagyok, magyar, családanya, természetgyógyász. Aktív, mozgékony, toleráns, serény, állatbarát, háborúellenes, tea kedvelő, hobbim a főzés stb.” Ezeket az identifikációkat azonban döntések előzték meg, melyek során az érintett személy két lehetőség közül választott: az egyik pólust identifikációjával integrálta, míg a másikat kizárta. Az az identifikáció, hogy „aktív és serény vagyok”, kizárja azt, hogy „passzív vagyok és lusta”. Az identifikációból többnyire gyorsan ki nő az értékelés is: „Aktívnak, serénynek kell lenni –nem jó dolog, ha valaki passzív és lusta.” Függetlenül attól, hogy az illető személy utólag milyen érvekkel és elméletekkel támasztja alá a véleményét, az értékelés ön-magában szubjektíve meggyőző. Ez azonban, ha objektívan nézzük, a dolgok szemléletének csupán az egyik lehetősége mégpedig meglehetősen tetszőleges.

Ugyan mit gondolnánk egy piros rózsáról, amely hangosan azt hirdetné, hogy „jó és helyes pirosan virágozni, a kék virágzás azonban helytelen és veszélyes.” Valamely manifesztáció elutasítása mindig a hiányzó identifikációt mutatja (...ezért aztán az ibolya nem is utasítja el a kék virágot!).

Így minden identifikáció, mely döntésen nyugszik, az egyik pólust kirekeszti. Ám ami nem akarunk lenni, amit magunkban nem akarunk látni, amit nem akarunk élni, amit identifikációnkba nem kívánunk beereszteni: mindez alkotja árnyékvilágunkat. Ha elutasítjuk a lehetőségek felét, ezzel még nem szüntetjük meg, csupán arra kárhoztatjuk, hogy én identifikációinkon vagy felszíni tudatunkon kívül maradjon.

Bár e „nem”mel elűztük látómezőnkből az egyik pólust, jelenlétét nem tudtuk felfüggeszteni. Az elutasított pólus tudatunk árnyékvilágában él majd tovább.

Ez az árnyékvilág minden veszélyek közül a legveszélyesebb, mivel a sajátunk, anélkül hogy ismernénk vagy tudnánk róla. Árnyékvilágunk gondoskodik arról, hogy szándékaink és erőfeszítéseink az ellentétükbe forduljanak át. Mindazon manifesztációkat, amelyek árnyékvilágunkból erednek, valamely anonim rosszra vetítjük ki a földön, mert félünk attól, hogy minden bajok valódi forrását önmagunkban találjuk meg. Mindaz, amit nem akarunk, és nem szeretünk, saját árnyékvilágunkból árad felénk – árnyékvilágunk magában foglalja mindazt, amit nem akarunk a magunkénak tudni.

Folytatjuk 2 hét múlva. Köszönöm az együtt eltöltött másfél órát!

Andrea